Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Háromgenerációs kirándulás a Vasúttörténeti parkban

2018.06.29

A hagyományos háromgenerációs kirándulásuk keretében a

Vasúttörténeti Parkban jártak a

Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetségének tagjai

A Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetsége (VNYKOSZ) egész napos programot szervezett az ország 34 klubjából érkezett közel 200 klubtagnak – nagyszülőnek – szülőnek – unokának - és a meghívott vendégeknek 2018. június 21-én a Nemzeti Együttműködési Alap, az Emberi Erőforrás Minisztérium, az Alapítvány a Közjóért, a Vasúttörténeti Park és a MÁV Zrt. támogatásával.  

A kiváló kirándulóidőben a Budapestre többségében vonattal utazók folyamatosan érkeztek az Emlékpark főbejáratához, ahol  Molnár Géza a VNYKOSZ elnöke,  Borsi Sándorné elnök-helyettes és Terbe Józsefné elnökségi tag fogadta őket. A nagyszülők – szülők – unokák találkozójának résztvevői kék karszalagot kaptak – mellyel a park egyébként fizetős szolgáltatásait díjmentesen vehették igénybe a Vasúttörténeti Park jóvoltából –, majd a „Füsti” nagy-játszóterének árnyat adó  fái alatt img_0080.jpggyülekeztek.  A délelőtt tíz óra után elhangzott elnöki köszöntő után hivatalos program keretén belül – közgyűlést tartva – döntött a tagság a VNYKOSZ Alapszabályának módosításáról, majd egy rövid programismertető után egyénileg ismerkedtek a látogatók a park látványosságaival. Kellett is már a szabadidő, hiszen a felnőttek már alig tudták féken tartani a kerti-vasutazni, mozdonyt mászni, kézihajtányozni akaró csemetéket. Azért a déli harangszó hívó szavára ismét egybegyűlt mindenki a nagy tölgyfa alatt, hogy a finom babgulyást elfogyassza ebédre.

No azért nem egyszerre, hanem két turnusban. Amíg az egyik csoport ebédelt, addig a másik társaság – szakavatott idegenvezetők kíséretében és odaadó vezetésével – sétálta végig a park legfontosabb területeit és tekintette meg a sok-sok vasúti járművet, építményt, terepasztalt, a technika számtalan kiváló hazai és külföldi produktumát. A közel egy órás sétát követően megtörtént a csere is: akik megebédeltek sétára indultak. Természetesen jutott idő arra is, hogy az unokák névreimg_0122.jpg szóló emléklapot és ajándékot vehessenek át a nagy esemény emlékére, de a részt vevő klubok vezetői is átvehették a háromgenerációs  találkozóra készült díszes oklevelet. A több mint 50 unoka és gyermek még az ebéd után is fáradhatatlanul járta a park területét: ki a kerti vasúton ülve integetett, ki a gőzmozdony „konyhájára” felkapaszkodva akart mozdonyt vezetni, ki a vasútmodell-kiállítás vonataiban gyönyörködött, ki a kézihajtányt kipróbálva járta végig még egyszer a sínek világát.

img_0321.jpg

A késő délutánig  tartó találkozót eredményesnek és jónak értékelte a VNYKOSZ elnöke is:

 külön köszönetét fejezte ki az Emlékpark vezetőinek és munkatársainak a 

vasútbaráti fogadtatásért és kalauzolásért, a nyugdíjas vasutas kollégák látogatásának profi megszervezéséért és lebonyolításáért. Megköszönte a résztvevők 

fegyelmezett viselkedését, kitartó érdeklődését – jó utat sikeres hazatérést és jó egészséget kívánt minden klubtagnak, valamennyi idős társának, no meg a gyerekeknek is.  Volt mit feleleveníteni a hazaúton az apróságoknak, de mesélni való 

is az otthoniaknak, hazánk egyik legkülönlegesebb kirándulóhelyéről a lelkeket emelő kirándulásról, a sokszínű programról, a 

szeretetteljes összetartozás  erejéről.

Szentes Bíró Ferenc

Szeged