Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Klubvezetőinek és tisztségviselőinek továbbképző tábort szervezett Kápolnásnyéken a Vasutas Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége

2017.11.15

 Klubvezetőinek és tisztségviselőinek továbbképző tábort szervezett Kápolnásnyéken a Vasutas Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége

A Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetsége (VNYKOSZ) minden évben meghívja a klubok vezetőit és tisztségviselőit, hogy előadások, konzultációk, közös tevékenységek, beszélgetések során összegezzék a mögöttük hagyott év munkáját, tovább képezzék magukat, megismerjék az aktuális problémákat, közösen gondolkodjanak a VNYKOSZ feladatairól, jövőbeni elképzelésekről, terveiről. Ebben az évben is – immáron nyolcadik alkalommal – Kápolnásnyéken, a Hotel Holdfény adott otthont az ország 40 klubjából érkezett 86 fő meghívottnak 2017. november 7. és 10. között. A továbbképző tábor létrejöttét a MÁV Zrt. anyagilag is kiemelten támogatta, de a résztvevők is hozzájárultak a költségekhez. Az érkezőket – a bőséges ebéd elfogyasztása után – Borsi Sándorné, és Terbe Józsefné a VNYKOSZ elnök-helyettesei köszöntötték. A négy nap programjának ismertetése után a környezet és természetvédelem értékeivel, védelmével és a madarak életével ismertette meg a hallgatóságot a Dinnyésen működő „Madárdal” tanösvény gazdája Fenyvesi László. Az előadás és madárbemutató után a szünetben az érdeklődők megtekinthették a hálós madárfogás „eredményét” is, és részt vehettek a befogott madarak gyűrűzésében is.  Vacsora előtt a klubvezetők „Most mond el!” címmel beszámolhattak közösségük éves tevékenységéről, felvillantva a legszebb és mások által is megvalósítható megoldásokat is. Az est további részében az elmúlt év eseményeiről tekinthettek meg fotóválogatást az érdeklődők.

A második nap és az utána következő minden reggel – Glasza Jenőné, Ildikó vezetésével – frissítő, reggeli tornával indult, majd a reggeli után Dr. Vörös Ferencné rendőr alezredes előadás és konzultáció keretén belül tájékoztatta közönségét az időskorúakra leselkedő veszélyekről, a bűnelkövetők legújabb módszereiről és a védekezés leghatékonyabb formáiról. Az ebéd előtt Oláh Zoltán árvízvédelmi és folyamszabályozási osztályvezető tartott érdekes előadást a Velencei tó uniós segítséggel induló nagyszabású rehabilitációs munkálatairól. Délután – a gyönyörű őszi napsütést kihasználva a „Mozogj az egészségedért” program keretében  – közös sétára invitálta a szervező csapat a társaságot a Velencei tó partjára. A jó hangulatú kirándulás során közös emlékfotó is készült a résztvevőkről a szállóhoz közeli, „generációs”, szinte matuzsálemkorú tölgyfánál. dscf1693fa.jpgA vacsora előtt egyesített ülést tartott – és az aktuális ügyekben előkészítette a közgyűlési döntést és a tisztújítást – az elnökség és a választmány. A nap programját a késő estig tartó zenés, táncos kulturális est zárta.

A harmadik napon lezárult a klubok beszámolója az elvégzett munkáról, majd – Dorozsmai Éva humán erőforrás vezérigazgató-helyettes fontos elfoglaltságai miatt – az Ő nevében érkező Dr. Nemeskéri – Kutlán Endre munkajogi vezetőt köszönthették a táborlakók, aki nem jött üres kézzel. Az Idősek Világnapja alkalmából – az elhangzott rövid köszöntő után – elnök-vezérigazgatói dicséretben részesítette Kovács Istvánnét, a Mezőtúri „Tisztelet” Nyugdíjas Klub vezetőjét. Az ezt követő előadásában tájékoztatást adott a MÁV Zrt. munkaerőhelyzetéről, a létszámutánpótlás kihívásairól, de felvillantotta a közeljövő beruházásait, fejlesztéseit is, majd a feltett kérdésekre is válaszolt. 

A délután legfontosabb eseménye a Németh István munkabizottsági vezető irányításával lebonyolított tisztújító közgyűlés volt. A küldöttgyűlés a szervezeti és személyi változásokat megtárgyalta és elfogadta, a munkabizottsági és irányító testület vezetőit megválasztotta. A Horváth László után megüresedett elnöki posztra – a két pályázó közül – négy évre szavaztak bizalmat a titkos szavazás után Molnár Gézának.  Borsi Sándorné mellé – a három pályázó közül – Szentes Bíró Ferencet választotta a közgyűlés az elnökhelyettesi posztra. dscf1861elnok.jpg Molnár Géza székfoglaló beszédében méltatta a néhai elnök kiemelkedő munkásságát, az idősek érdekében végzett áldozatos munkáját, majd kijelentette: tevékenységével arra törekszik, hogy elősegítse és továbbvigye a VNYKOSZ értékeit, növelje a szövetség tekintélyét, megfelelő anyagi alapot biztosítson a kiegyensúlyozott tevékenységhez. Az új elnökség a közgyűlés lezárása után megtartotta első megbeszélését is, hogy az aktuális feladatokat megtárgyalhassák és az átadás-átvétel időrendjét is rögzíthessék. Hagyományos esti programként – „Kulturális műsor magunknak – magunkról” címmel – a résztvevő klubok tagjai, verssel, prózával, dallal, humoros jelenetekkel mutatták be sokszínű tevékenységük gyöngyszemeit, Rusziné Mucha Anna, a Kulturális Munkabizottság vezetőjének szerkesztésében és avatott konferálásával.  A műsor végén – a tagság nevében – Pápai Ferenc és Zupka Sándor klubvezetők köszönték meg Borsi Sándorné és Terbe Józsefné egész éves odaadó munkáját.

A zárónapra kedves és mindig szeretettel fogadott vendég érkezett: Hulák Zsuzsanna az Emberi Erőforrások Minisztérium Idősügyi – és Nyugdíjbiztosítási Főosztályvezetője. Kivetítő segítségével adott tájékoztatást az időskorúakat érintő idős ügyi – és nyugdíjbiztosítási kérdésekről, majd válaszolt a sok-sok feltett kérdésre is.   Az utolsó programpontban jutott idő az aktuális feladatok megbeszélése, a VNYKOSZ és a nyugdíjas klubok 2018. évi rendezvényterveinek, pályázatainak, a legfontosabb pályázati szempontoknak, és a kiemelt programok ismertetésére is. Borsi Sándorné elnök-helyettes tájékoztatta a klubvezetőket a 2017. év lezárásához szükséges beszámolók, statisztikák elkészítésének formai-és tartalmi kívánalmairól, de határidejéről is. Már csak a zárszó és az elmaradhatatlan kedves búcsúszó, no meg egy kis meglepetés-csomag kiosztása – maradt a program végére: kellemes utat, békés ünnepet, sikeres klubmunkát, biztonságos hazatérést, jó egészséget kívántak egymásnak – a kiválóan szervezett és sok felhasználható ismeretet nyújtó találkozó végeztével –  az elnökség, a választmány tagjai és a tábor résztvevői. 

Szentes Bíró Ferenc

Szeged