Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Idős korban is aktívak a vasutasok

2012.08.14

 

125 ezer közösségi embert képviselnek és fognak össze a vasutas nyugdíjasklubok

 

cikk1.jpgA Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetsége július 10-én, Budapesten, a Törekvés Művelődési Központban ünnepelte a 62. Vasutasnapot. A rendezvényen részt vettek a civil élet ismert és kevésbé ismert szereplői. Ünnepi köszöntőt mondott Németh Miklós Attila, a Civil Összefogás Fórum képviselője és dr. Pethő Annamária, a Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület elnöke. Dr. Szelei Béla, a MÁV Zrt. humánpolitikai igazgatója méltatta a szövetség munkáját és elnök-vezérigazgatói dicséretben részesítette azokat a vasutasokat, akik hosszú éveken keresztül áldozatos munkát végeztek a MÁV szolgálatában.


Horváth László, a Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetségének elnöke beszédében kiemelte: a vasutas nyugdíjasok elhivatott munkájának köszönhető az elmúlt évtizedekben a MÁV és a GySEV áru- és személyszállítási forgalmának sikeres lebonyolítása. A vasút fejlődése szempontjából hangsúlyozta: az új vasúti pályák, a modern vasúti berendezések, az újonnan beszerzett villamos és dízel motorvonatok garantálják a nemzetközi színvonalat. Az InterCity vonatokon a WIFI-csatlakozásokkal lehetővé vált az internethasználat, ezzel hasznossá tehető a vonaton töltött idő. Az idei év májusától arra is van mód, hogy mobiltelefonunk egyenlegét terhelve egyenlítsük ki az interneten lefoglalt menetjegy árát, ezzel elkerülhetjük a sorban állást a pénztárak előtt – domborította ki a házigazda. Az igazságügyi közlekedési szakértőként is dolgozó elnök hangsúlyozta: a központi forgalomirányításra kiépített vonalakon a főjelzők, a fénysorompók jelzéseit videofelvételeken rögzítik. Ezzel egyrészt a balesetek megelőzését szolgálják, másrészt a bekövetkező vasúti szerencsétlenségeknél felhasználhatóak a felvételek.

 

cikk2.jpgA Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetsége 1995-ben alakult. A közhasznú civil szervezet feladatai között szerepel a szociális-, az egészségmegőrző-, a kulturális tevékenység, a szociális- és gyógyüdültetés, a természetjárás és a környezetvédelem. A szövetség közel százhuszonötezer nyugdíjas vasutasnak és családtagjának biztosít programokat országszerte. A klubok közösségteremtő ereje abban rejlik, hogy a kulturális tevékenységek, azaz a népi-, nemzeti- és vasúti hagyományőrzés része a vasutasok hétköznapjainak. Az elmúlt másfél évben bekapcsolódtak a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) munkájába. A nyugdíjas kerekasztalt Horváth László koordinálja. A szervezet több nemzetközi civil program megvalósításában közreműködött. 2011-ben a Civil Összefogás Fórummal, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségével és a Rákóczi Szövetséggel együtt különvonatos utat szerveztek Poznanba, ahol a történelmi múlttal rendelkező egyetemen a lengyel–magyar barátságról szerveztek konferenciát a két nemzet köztársasági elnökének részvételével. 2012. március 15-én a Budapestre érkező lengyel különvonat civil fogadásában is tevékenyen részt vettek.

A több mint másfél évtizedes civil érdekérvényesítő tevékenységük eredményeképpen stratégiai partnerei a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak.

A 62. Vasutasnap keretén belül átadták a szövetség Arany plakett kitüntetéseit. Díszoklevéllel jutalmaztak 8 nyugdíjas vasutast. A rendezvény a szervezet tagjainak prózai és zenei műsorával zárult.

 

Kas Nóra