Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Gondolatok a magánnyugdíj-pénztári ügyek margójára

2010.11.28

 

Gondolatok a magánnyugdíj-pénztári ügyek margójára

 

„ … Elfogadta az Országgyűlés a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvényt, és elfogadta a nyugdíjjárulékok elvonásáról szóló törvényjavaslatot is, a befizetések felfüggesztését és az állami rendszerbe való visszalépés lehetőségét. …”

 

A törvénnyel egyet nem értők írják, hogy „pedig a magánnyugdíj-kasszák legnagyobb előnye az átláthatóság, mivel pontosan követhető, hogy ki hol tart a befizetésekkel.” Ennél már csak a lottó jobb, hiszen ott is mindenki pontosan követheti, hogy az általa vásárolt szelvényért a következő sorsoláson mennyit nyerhet az ötös találattal, ráadásul a lottóban lényegesen nagyobb nyeremények vannak, mint a nyugdíj. Jaaa …, hogy el is kell találni az 5 nyerőszámot, meg lehet, hogy nem is csak egy ötös lesz? Pitiáner dolog …

 
Először is: mi a nyugdíj?
 

Talán az állam által adott kegy, amit az időskorúaknak adnak, hogy éppen csak ne haljanak éhen? Nem! A nyugdíj egy, a munkavállaló által aktív korban megvásárolt szolgáltatás, járandóság, melynek kiszámítására az államhatalom állapít meg szabályokat.

 

Leegyszerűsítve, két formája van a nyugdíjrendszernek, az egyik a felosztó-kirovó rendszer, jelenleg nálunk alapvetően ez működik, a másik az úgynevezett tőkefedezeti rendszer, amikor a nyugdíjas abból a tőkéből kapja a járadékot, amit korábban saját maga befizetett.

 

Persze az elhatárolás nagymértékben elméleti jellegű, mert a pénzt, a tőkét mégsem lehet úgy bespájzolni, mint mondjuk a krumplit, amit beteszünk a verembe, és télen előszedjük. Másrészt a felosztó-kirovó rendszerben is működik az, hogy a nyugdíj a befizetés időtartamától, valamint a befizető (bevallott) jövedelmétől függ.

 

Másodszor: mi a baj a felosztó-kirovó rendszerrel?

 

A felosztó-kirovó rendszerben az állam az aktív korú biztosítottaktól járadék formájában beszedi a jövedelmük egy részét, és a nyugdíjbiztosító az éppen beszedett pénzeket azonnal ki is fizeti a nyugdíjasok részére. Formailag az aktív korúak tehát azért fizetnek, hogy a nyugdíjasoknak legyen nyugdíja. De ez korábban is így volt, tehát a mai nyugdíjasok aktív korukban azért fizettek, hogy az akkori nyugdíjasok nyugdíjat kapjanak.

 

Vagyis valamikor évtizedekkel ezelőtt valaki(k) hozzányúltak az utódok vagyonához, és azt kölcsönvéve elkezdték az akkori nyugdíjasok aktuális nyugdíjaként kifizetni. A rendszer működik is, egészen addig, amíg az aktív dolgozó és a már nyugdíjas polgárok számarányában nem történik radikális változás: nem fogynak el az aktív munkavállalók. Most ez a helyzet, és a demográfiai adatok ismeretében a jövőben még inkább így lesz.

 
Mi lenne a megoldás?
 

Át kellene térni a tőkefedezeti rendszerre. De mi lesz azokkal, akik befizették ugyan életük folyamán a nyugdíjjárulékot, de az nem tőkésedett, mert másra kellett? Mi lesz azokkal, akik – akár önhibájukon kívül – nem tudják végigdolgozni a 40 valahány évet, mert megrokkannak? Mi lesz a szolidaritási elv érvényesülésével? Vagy mi lesz azokkal, akik a sors kegyelméből hosszabb ideig élnek, mint az a statisztika szerint várható lett volna, és elfogy a tőkéjük? Utána nem kapnak nyugdíjat? Hiszen a nyugdíjfedezeti számlán lévő pénz örökölhető, tehát aki korábban meghal, annak a nyugdíjtőkéje az örökösé.

 
Mi a jelenlegi helyzet Magyarországon?
 

1997-ben az Országgyűlés elfogadta az 1997. LXXXII. számú törvényt, amely 1998. január 1-jén lépett hatályba. A törvény alapján a pályakezdőknek kötelező, a már nem pályakezdőknek lehetséges volt a magánnyugdíj-pénztárakba belépni. Aki a magánnyugdíj-pénztárba belépett, a továbbiakban csak az állami nyugdíj 75 %-ára volt jogosult. A további 25 %-ot a magánnyugdíj-pénztár kellett (volna), hogy biztosítsa. Az önkéntes-pénztárakról nem beszélünk, egyéni elhatározás alapján mindenki azt tesz, amit akar. Ott gyűjti megtakarításait, ahol jónak látja.

 

A gyakorlati tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a kötelező magánnyugdíj-pénztárak legfeljebb a negyedét, harmadát voltak képesek járadékként fizetni annak az összegnek, amit az állami nyugdíjból a nyugdíjba vonuló elveszített. És arról most ne is beszéljünk, hogy a magánnyugdíj-pénztár működése többszörösébe kerül, mint a Tb. Pénztáré.

 

Az új nyugdíjrendszer mindenkinek jó, kivételt képeznek azok a magánnyugdíj-pénztári vezetők, akik korábban a náluk felhalmozott hatalmas összeget kezelték. A magánnyugdíj-pénztári járadék értékállóságának tartásával mi lesz? A magánnyugdíj-pénztárak milyen szabályok szerint fognak indexálni? Miből lesz erre forrás? Ezek mind nyitott kérdések.

 

A magánnyugdíj-pénztárak működésével kapcsolatos tapasztalatok annyira lesújtóak voltak, hogy a törvény módosításával lehetővé tették meghatározott életkoron túl a kizárólagos állami rendszerbe való visszatérés lehetőségét. (10 évnél rövidebb tagság esetén eredetileg is lehetőség volt a visszalépésre. És ezt az intézkedést azok hozták, akiknek politikai elődei kigondolták a magánnyugdíj-pénztári törvényt, illetve akik most ágálnak.)

 

Mivel a magánnyugdíj-pénztárak működése tetszik - nem tetszik, messze nem váltotta be a vele szembeni várakozásokat, a parlament a közelmúltbeli intézkedésével végleg felhúzta a sorompót az állami nyugdíjrendszerbe való visszatérés előtt.

 

A magánnyugdíj-rendszer fenntartása mindemellett hatalmas terhet jelent a  költségvetésnek, ezért a másik döntés szerint felfüggesztették a nyugdíjjárulék tagdíj részének átutalását. Az intézkedések hisztériaszerű reakciót váltottak ki a politikusok egy részéből. A magántulajdon államosításáról, az alkotmány felrúgásáról és elsíbolásról beszélnek, miközben eszükbe sem jutott, hogy a magánynyugdíj-pénztárak megalakulásakor úgy vettek el a pénztárba belépő nem pályakezdő munkavállalóktól járandóságot, hogy érte semmit sem adtak. Hárommillió munkavállaló kisemmizéséről beszélnek, noha nyilvánvaló, hogy nem minden munkavállaló magánnyugdíj-pénztári tag. Most szerencsére a 23 millió román munkavállaló nem fenyeget bennünket.

 

Ismét előjött a szöveg, „az állam rossz gazda”, de azért azt akarják, hogy az állam álljon helyt, ha az ajnározott magántőke befuccsolt. Vannak közgazdászok, akiknek a véleménye szerint a magánynyugdíj-pénztárak jelenlegi hatékonyságukkal egy teljes aktív életpálya (40-42 év) alatt sem képesek annyi hozamot elérni, hogy az elérje az állami nyugdíj 25%-át, tehát, hogy ne érje veszteség a magánynyugdíj-pénztári tagot. Ennek ellenére gőzerővel megy a hangulatkeltés az állam (és az állami nyugdíj) ellen, ahol „eltapsolták az emberek pénzét”.

 

Igen, valamit kezdeni kell a felosztó-kirovó rendszerrel: hosszú, több évtizedes távon valóban nem tartható. Kár azonban hangoskodni az 1997. LXXXII. számú törvény alapján létrehozott magánnyugdíj-pénztárak érdekében. Ismételten hangsúlyozzuk: a rendszer kizárólag a pénztárak vezetőiek, esetleg alkalmazottainak jó. A magánnyugdíj-pénztárak jelenlegi rendszere úgy rossz, ahogy van.